Bársony István - Magyar természeti és vadászképek

E monumentális sorozat célja elvezetni az olvasót „...oda, ahol nagy a csönd, ahol az Örök Rendező békéje pihen erdőn, mezőn és vizeken. Ahol a természet dús kincseinek, fenséges képeinek és látványosságainak alázatos szemlélődésében olyan sokszor imára vezényelünk vadászútjainkon magunknak...” A vadász és a természet elválaszthatatlan, mert „a vadászember a természet gyermeke”. Így lehet az ember, vele a vadászat és annak irodalma – egy a természettel. Ahogy a 2021. évi, „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás üzenete is sugallja, mely alkalomból, egységes formában, újra megjelennek a magyar vadászirodalom legjelesebb klasszikusainak művei, első kiadásukat és halhatatlan szerzőik emlékét felidézve...

BÁRSONY ISTVÁN (1855–1928)

Páratlan festőművész volt, aki nem ecsettel, de színes szavakkal festett. „A magyar irodalom Szinyei Merse Pálja”-ként emlegetik őt, és idézik fel a kor egyik legtermékenyebb írójának a maga nemében egyedülálló életművét, amelyről jórészt elfeledkezett az utókor. Holott munkássága korántsem pusztán előzmény, nem csupán szellemi-stiláris alap, afféle lélekbeli kiindulópont, melyre később más nagyjaink, köztük Fekete István írói életműve is építkezhetett: a magyar természetírás kiemelkedő egyénisége, első igazi, avatott mestere, aranytollú klasszikusa ő, afféle mérföldkő a magyar leíró prózában: „a láp és pagony dalnoka”, aki a korabeli magyar irodalom legfelsőbb köreihez tartozott – a magyar vadásztársadalom ragyogó eszményképe, aki „atyamestereként” tisztelte őt. Egy volt ő a magyar természettel, elválaszthatatlanul összeforrt vele: „A természet költője nem mesemondó. Hitet kell tennie arról, hogy igazat ír. Egyetlen sort se írtam le a természetről, amelynek az igazságáról meg ne győződtem volna” – vallotta. Érdemes hát ma is újra- és újraolvasni örökbecsű műveit!