Leírás
"Nincs még egy vad, ami számomra annyira kedves lenne, annyi sok örömet nyújtana, mint az őz. Nemcsak azért, mert májustól októberig, éppen abban az időben
vadászható, amikor egyébként a legkevesebb lehetőség kínálkozik fegyverünk használatára. De talán inkább, mert valahogy hozzátartozik a magyar táj jellegéhez.,
Legyen az az alföldi pusztaság vagy Dunántúl dimbes-dombos, erdőfoltokkal tarkított vidéke, avagy akár a Mátra erdeje. Az őzbakot mindenütt megtaláljuk. A réteken, erdők szélén a friss zöld füvet, bokrok rügyeit csipegetve, vagy halljuk méltatlankodó riasztását a sűrű erdőben. Éppúgy hozzátartozik a tavasz első illatához, az orgona és akác virágzásához, mint a nyári rekkenőben zakatoló cséplőgépek egyhangú muzsikájához. Mikor a kalászérlelő, kaszapengető, tikkasztóan forró nyári nappalt
csillagfényben remegő, bársonyosan simogató éjszaka váltja fel és az erdők sejtelmes csendjét csak itt-ott zavarja meg egy pocokra vadászó macskabagoly huhogása.
Színesebbé teszi a szeptemberi szarvasbőgést (általában ilyenkor cserkészhető be legkönnyebben, hiszen tudja, hogy akkor nem az ő bőrére megy a játék) vagy
vigasztalónak kínálja fel magát egy-egy sikertelen éjszakai hajnali disznóles után."