Széchenyi Zsigmond - Denaturált Afrika

E monumentális sorozat célja elvezetni az olvasót „...oda, ahol nagy a csönd, ahol az Örök Rendező békéje pihen erdőn, mezőn és vizeken. Ahol a természet dús kincseinek, fenséges képeinek és látványosságainak alázatos szemlélődésében olyan sokszor imára vezényelünk vadászútjainkon magunknak...” A vadász és a természet elválaszthatatlan, mert „a vadászember a természet gyermeke”. Így lehet az ember, vele a vadászat és annak irodalma – egy a természettel. Ahogy a 2021. évi, „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás üzenete is sugallja, mely alkalomból, egységes formában, újra megjelennek a magyar vadászirodalom legjelesebb klasszikusainak művei, első kiadásukat és halhatatlan szerzőik emlékét felidézve...

Gróf SZÉCHENYI ZSIGMOND (1898–1967)

1964-ben járt utoljára Afrikában, hogy kiegészítse a Nemzeti Múzeum új Afrika-gyűjteményét: e szafarinak a történetét írta meg, gyengélkedve bár, de fiatalosan lobogó vadászszenvedéllyel s a reá jellemező friss elevenséggel és humorral. Egyetlen társa – egyben az expedíció fényképésze és filmezője – a felesége volt, neki szerette volna megmutatni az emlékeiben élő, varázslatos világrészt. Büszke öröme azonban keserédes nosztalgiával, kiábrándító tapasztalatokkal vegyült: a világhírű kelet-afrikai vadállományból, a hajdani miliőből immár alig maradt valami. Szívósan kutatja a vadvilág csökkenésének okait, de eleget tesz megbízatásának: az öt „veszélyes vad” közül négyet sikerült elejtenie, s társával közösen átélni a földrész régi varázsát idéző hangulatokat és pillanatokat. Műve ötvözi a vadászkönyvek izgalmasságát, az útleírások színességét, a természet tudós, bensőséges szeretetét, a hivatássá érett szenvedélyt s azt a csodálatos légkört teremtő erőt, amellyel elragadja olvasóit az ernyőakáciás szavannák határtalan térségeire. Nagy vadászírónkat e sorok csiszolgatása közben érte a halál...